Gyakran ismételt kérdésed a fogászati kezelésekről

Átfogó és közérthető válaszok a fogászat legfontosabb kérdéseire.

Kedves Pácienseink!

Szeretnénk néhány fontos gondolatot megosztani a fogászati implantátumokról és az általános fogászati szolgáltatásokról.
Sokan érkeznek hozzánk tévhitekkel, pedig az implantáció – megfelelő szakértelemmel és tervezéssel – a hiányzó fogak pótlásának egyik legmodernebb és leghatékonyabb módja.

Gyakran halljuk például:

  • „Nem kérek CT-t, csak az implantátumot.”

  • „Azért szeretnék implantátumot, hogy később már ne kelljen ezzel foglalkozni.”

Fontos hangsúlyozni, hogy az implantáció sikere alaposságot és előkészítést igényel – éppen azoknak van a legnagyobb szükségük megfelelő diagnosztikára, akik elsőre ezt elutasítanák. A jó eredményhez a páciens közreműködése is elengedhetetlen: a szájhigiénia és a dohányzás elhagyása jelentősen befolyásolja a gyógyulást. (A nikotin érszűkítő hatású, a szén-monoxid pedig rontja a szövetek oxigénellátását.)

Rendelőnkben minden esetben előzetes CBCT (3D CT) vizsgálattal tervezzük meg a beavatkozást, majd helyi érzéstelenítésben, prémium implantátumrendszerekkel (ALPHA BIO, NOBEL BIOCARE, MEGAGEN ANYRIDGE) végezzük a beültetést.

Miért is jó az implantátum?

Az implantátum megakadályozza az állcsont és az arc sorvadását, amely foghiány esetén természetes folyamat.

Visszaállítja a rágófunkciót, így újra élvezheti a biztonságos és kényelmes étkezést.

Védi az egészséges fogakat, mert nem kell lecsiszolni a szomszédos fogakat, mint egy híd készítésekor.

Fix megoldást kínál kivehető fogsor helyett, különösen sorvégi foghiány esetén.

Teljes foghiány esetén is stabil rögzítést biztosít, vagy stabilizálja a meglévő protézist.

Több mint 50 éve alkalmazott, klinikailag bizonyított, 95-98%-os sikerességi aránnyal rendelkező megoldás.

Biokompatibilis, titánból készült, így biztonságosan beépül az állcsontba.

Megfelelő szájhigiénia és rendszeres kontroll mellett akár egész életre szóló megoldás.

Alles, was Sie über Implantate wissen möchten

Wir haben die wichtigsten Informationen für Sie zusammengestellt, damit Sie eine sichere Entscheidung treffen können.

Ein Zahnimplantat ist eine künstliche Zahnwurzel aus Titan oder Zirkonium, die in den Kieferknochen eingesetzt wird. Darauf wird eine Krone oder Brücke befestigt, wodurch ein natürlich aussehender, stabiler und langlebiger Zahnersatz entsteht.

Implantate gibt es in vielen Formen und Systemen. Zu den bekanntesten gehören Nobel Biocare, Alpha Bio und Megagen. Daneben existieren traditionelle (analoge) und digital entwickelte Lösungen, die präziser und schneller sein können.

A teljes folyamat általában néhány hónapot vesz igénybe, mivel az implantátumnak be kell csontosodnia. Bizonyos esetekben azonban gyorsabb, akár azonnali fogpótlás is lehetséges. Az implantációt követő azonnali fogpótlás minden esetben műanyag koronákkal (PMMA) 3 hónapon keresztül valósul meg.

  • Analoge Methode: Ein traditionelles Verfahren, bei dem nach dem Einsetzen des Implantats eine Heilungsphase abgewartet werden muss, bevor der endgültige Zahnersatz eingesetzt werden kann.

  • Sofort módszer: A fogeltávolítás után azonnal bekerül egy implantátum, ha adottak a feltételek. Bizonyos esetekben akár azonnali műanyag koronával terhelhető is.

1. Előzetes 3D CT vizsgálat (döntés az implantáció lehetőségéről)
2.Helyi érzéstelenítés
3.Sebészeti előkészítés
4.Implantátum beültetése (20-30 perc)
5.Gyógyulási időszak (3-6 hónap)
6.Végső koronabehelyezés

Nem. Az eljárás helyi érzéstelenítésben történik, így teljesen fájdalommentes. A kezelés után enyhe fájdalom vagy duzzanat lehet 2-3 napig, ami könnyen kezelhető fájdalomcsillapítókkal.

Az implantátum szinte minden felnőtt számára megfelelő, ha az alábbiak teljesülnek: egészséges íny, megfelelő csontállomány, jó általános egészségi állapot, nincs kezeletlen ínybetegség vagy fertőzés.

Az implantátum integrációja legtöbb esetben 3 hónapig tart, amennyiben a gyógyulás megköveteli ez lehet akár 6 hónap is. Ez alatt az implantátum összeforr az állcsonttal (osszeointegrációja). Ebben az időszakban ne rágjon erősen az implantátumon. Ideiglenes fogpótlást készítünk, hogy az estetikai megjelenés megmaradjon.

Megfelelő szájhigiénia és rendszeres fogorvosi kontroll mellett az implantátuma akár 20–30 évet vagy még tovább is kitarthat. A sikeres implantátumok 95–98%-a fennmarad hosszú távon.

Nem javasolt az implantáció terhesség alatt. Az eljárás stresszhelyzet az anya számára, és fájdalomcsillapítók, antibiotikumok szedésére lehet szükség. Javasolt a terhesség után 3–4 hónappal elkezdeni az implantációt.

A fog egy részének megőrzése a beültetéskor az íny és a csont megőrzésére, esztétikusabb eredményért.

Amikor jelentős csonthiány van, speciális implantátumokat vagy csontpótló eljárásokat alkalmaznak a stabil rögzítés érdekében.

Igen, ha elegendő csontállomány áll rendelkezésre, egyes modern rendszerekkel elkerülhető a csontpótlás.

Teljes fogsort 4 implantátummal rögzítenek, gyors, stabil megoldás csonthiányos pácienseknek.

 Ez egy integrált rendszer, amely a modern oszteointegrációs tudományra épül. Különleges TiUltra™ felületének köszönhetően gyors és biztonságos csontintegrációt biztosít. Az implantátumok azonnal elhelyezhetők és használhatók, miközben csökkentik a csontstresszt a Trioval implantátum nyak segítségével. Dedikált sebészeti protokollokkal és műszerekkel támogatja a teljes kezelési folyamatot, így megbízható és hatékony megoldás fogpótláshoz.

A TiUltra™ felület ultra-hidrofil, anódos oxidációval kezelt, fokozatosan változó durvaságú és porózus felszín, amely elősegíti a gyors és hatékony oszteointegrációt. Ez a kialakítás segíti a csontsejtek jobb megtapadását és támogatja a hosszú távú stabilitást.

A Trioval implantátum nyak csökkenti a kortikális csonton fellépő stresszt a hagyományos, kerek nyakú implantátumokhoz képest, így javítva a csont integritását és csökkentve a komplikációk kockázatát.

Ez a sebészeti protokoll egy alacsony sebességű eszköz használatát jelenti a seb előkészítéséhez. Biológiai elveken alapul, implantátum-specifikus fúrásokat biztosít, melyek maximalizálják az implantátum stabilitását és az ellenőrzést a műtéti folyamat során.

A titán a fogászati implantátumok ideális alapanyaga, mert a szervezet kiválóan tolerálja (biokompatibilis). A titán felületén természetesen képződik egy vékony oxidréteg, amely bioinert – vagyis nem vált ki immunreakciót, és lehetővé teszi, hogy a csont közvetlenül ránőjön az implantátumra.

A modern implantátumok felületét különféle eljárásokkal – például szemcseszórással vagy plazmaszórással – tovább finomítják: a porózusabb, érdességelt felület elősegíti a csontsejtek tapadását és gyorsabb, stabilabb gyógyulást eredményez. Éppen ez a titán és a csont közötti szoros kapcsolat az osszeointegráció alapja.

Az implantátummal történő fogpótlás hat fő lépésből áll:

  1. Személyes konzultáció – A fogorvos felméri az Ön állapotát, igényeit és megbeszélik a kezelési tervet.
  2. A beültetés digitális megtervezése – Modern képalkotó eljárásokkal (pl. CT) pontosan megtervezik az implantátum helyét és szögét.
  3. Implantátum beültetése – A titán implantátumot sebészi úton ültetik be az állcsontba.
  4. Gyógyulási szakasz és kontroll – Az osszeointegráció ideje alatt (általában 2-6 hónap) a csont ránő az implantátumra. Ebben az időszakban kontrollvizsgálatokra jár vissza.
  5. Fogpótlás elkészítése és próbája – Lenyomat vagy digitális szkenner alapján készül el a korona, híd vagy egyéb pótlás, amelyet próbálnak és szükség esetén finomítanak.
  6. Fogpótlás átadása – A végleges fogpótlást rögzítik az implantátumon.

A gyógyulási időszakot követően a végleges fogpótlás elkészítése jellemzően 3-4 alkalom alatt valósul meg.

A fogimplantátumok sikerességi aránya magas (95-98%), de ritkán előfordulhat, hogy a szervezet nem fogadja be megfelelően az implantátumot. A kilökődés jelei lehetnek:

  • Fájdalom és érzékenység – Az implantátum környékén tartós, fokozódó fájdalom jelentkezik, amely nem múlik el a normál gyógyulási idő alatt.
  • Mozgás, lazulás – Az implantátum tapinthatóan mozog, nem stabil.
  • Ínygyulladás – Az implantátum körüli íny vörös, duzzadt, esetleg vérzik.
  • Gennyes váladék – Fertőzésre utaló tünet, amely azonnali kezelést igényel.
  • Visszahúzódó íny – Az implantátum fém része kilátszik.

A kilökődés leggyakoribb okai:

  • Elégtelen osszeointegráció – A csont nem nőtt rá megfelelően az implantátumra.
  • Fertőzés (periimplantitisz) – Az implantátum körüli szövetek bakteriális gyulladása.
  • Túlterhelés – Túl korai vagy túlzott rágóerő az implantátumon.
  • Nem megfelelő csontkínálat – Kevés vagy gyenge minőségű csontállomány.
  • Dohányzás – Jelentősen rontja a gyógyulást és a beépülés esélyét.
  • Általános egészségi állapot – Kezeletlen cukorbetegség vagy immunrendszeri problémák növelik a kockázatot.

Ha bármilyen fenti tünetet észlel, mielőbb forduljon kezelőorvosához!

A fogimplantátum eltávolítása szerencsére ritkán szükséges, de bizonyos esetekben elkerülhetetlen:

  • Súlyos periimplantitisz – Ha az implantátum körüli csont és szövet gyulladása nem reagál a kezelésre, és jelentős csontpusztulás alakul ki.
  • Sikertelen osszeointegráció – Az implantátum nem épül be stabilan a csontba, tartósan mozog.
  • Törés – Ritka esetben maga az implantátum vagy az abutment (felépítmény) eltörhet.
  • Rossz pozíció – Ha az implantátum helyzete nem teszi lehetővé a megfelelő fogpótlást vagy esztétikai problémát okoz.
  • Idegkárosodás – Ha az implantátum nyomja vagy irritálja a környező idegeket, és tartós zsibbadást, fájdalmat okoz.
  • Krónikus fertőzés – Antibiotikummal nem kezelhető, visszatérő fertőzés esetén.

Az eltávolítás után – megfelelő gyógyulási idő és esetleges csontpótlás után – általában lehetőség van új implantátum beültetésére.

A fogimplantáció magas sikerességi aránnyal (97-98%) rendelkező, biztonságos eljárás, de mint minden sebészeti beavatkozásnak, ennek is lehetnek átmeneti mellékhatásai és kockázatai:

Normális, átmeneti tünetek a műtét után:

  • Enyhe fájdalom és érzékenység (hasonló egy foghúzáshoz)
  • Duzzanat az arcon, amely 5-7 napon belül elmúlik
  • Enyhe vérzés, ami általában 1 napon belül megszűnik

Lehetséges kockázatok és megelőzésük:

  • Fertőzés, gyulladás (periimplantitisz) – Megfelelő szájhigiéniával és rendszeres kontrollal megelőzhető.
  • Sikertelen csontosodás – Előzetes CT-vizsgálattal és szükség esetén csontpótlással kivédhető.
  • Rosszul pozicionált implantátum – Digitális tervezéssel (CAD-CAM) elkerülhető.
  • Túlterhelés – Egyénre szabott harapásbeállítással megelőzhető.
  • Szomszédos fog sérülése – Alapos képalkotó diagnosztikával kiszűrhető.

Mikor forduljunk orvoshoz? Ha a fájdalom tartós és fokozódik, a duzzanat nem múlik, vagy az implantátum környéke gennyes, vörös – azonnal keresse fel kezelőorvosát.

Fontos: A kockázatok nagy része megfelelő tervezéssel, prémium minőségű implantátumok használatával, és a páciens együttműködésével (szájhigiénia, dohányzás mellőzése, rendszeres kontroll) minimálisra csökkenthető.

A fogimplantátum felépítése: Egy teljes implantátumos fogpótlás három fő részből áll:

  • Implantátum (műgyökér) – A csontba ültetett titán vagy cirkónium csavar, amely a hiányzó fog gyökerét helyettesíti.
  • Implantátumfej (abutment) – Az implantátumra rögzített összekötő elem, amely a koronát tartja.
  • Felépítmény (korona) – Maga a látható „fog", amely az eredeti fog funkcióját és esztétikáját biztosítja.

A hagyományos implantáció menete:

  1. Állapotfelmérés és tervezés – CT-felvétel és vizsgálat alapján a fogorvos megtervezi az implantáció pontos helyét.
  2. Implantátum beültetése – Egy kisebb sebészeti beavatkozás során a műgyökeret az állcsontba helyezik. Több fog hiánya esetén nem feltétlenül szükséges minden fog helyére külön implantátum.
  3. Gyógyulási idő (3-4 hónap) – Ez alatt a csont összenő az implantátummal (osszeointegráció).
  4. Ínyformázás (~2 hét) – Ínyformázó csavar behelyezése, hogy kialakuljon a megfelelő ínykontúr a fogpótláshoz.
  5. Lenyomatvétel és fogpótlás készítése – A fogtechnikai labor elkészíti az élethű koronát vagy hidat.
  6. Végleges fogpótlás rögzítése – A kész korona felhelyezése az implantátumra.

Mikor sikeres az implantáció? Ha nincs fájdalom, idegentest-érzés, gyulladás, az implantátum stabil, és a röntgenen nem látható csontfelszívódás. A hosszú távú siker kulcsa a megfelelő szájhigiénia és a rendszeres kontrollvizsgálat.

Az osszeointegráció az a folyamat, amelynek során az implantátum teljesen összenő a csonttal, stabilan rögzül, és képes lesz a rágóerők elviselésére. Ez a sikeres és hosszú távú fogpótlás alapja.

A sikeres osszeointegráció feltételei:

  • Biokompatibilis anyag – A titán implantátum felszíne nem vált ki immunreakciót, így a csont képes közvetlenül ráépülni.
  • Megfelelő műtéti technika – A beavatkozásnak sterilnek és kíméletes (atraumatikus) kell lennie, hogy minimális szöveti sérülést okozzon.
  • Szöveti nyugalom – A gyógyulási időszak alatt az implantátumot nem szabad terhelni, teljes nyugalomban kell hagyni a zavartalan csontosodáshoz.
  • Elegendő gyógyulási idő – Általában 2-6 hónap szükséges, az implantátum helyétől függően:
    • Alsó állcsont: 2-4 hónap
    • Felső állcsont: 3-6 hónap (a lazább csontszerkezet miatt hosszabb idő)

Miért kulcsfontosságú? Az osszeointegráció biztosítja, hogy az implantátum stabil alapot nyújtson a végleges fogpótlásnak (korona, híd). Sikeres beépülés nélkül az implantátum meglazulhat, és nem töltheti be funkcióját.

Az implantátum körüli gyulladás (periimplantitisz) az egyik leggyakoribb szövődmény, amely kezelés nélkül az implantátum elvesztéséhez vezethet. Szerencsére megelőzhető és kezelhető.

A gyulladás lehetséges okai:

  • Elhanyagolt szájhigiénia – Lepedék és baktériumok felszaporodása az implantátum körül
  • Implantátum túlterhelése – Főleg a gyógyulási időszakban, túl korai rágóerő hatására
  • Dohányzás – Jelentősen rontja a gyógyulást és a szervezet védekezőképességét
  • Kezeletlen cukorbetegség – Növeli a fertőzés kockázatát
  • Nem megfelelő műtéti előkészítés – Modern technológiákkal már ritka

A gyulladás tünetei:

  • Az implantátum körüli íny élénkpiros, duzzadt, érzékeny
  • Vérzés fogmosáskor vagy érintésre
  • Fájdalom az implantátum környékén
  • Gennyes váladék megjelenése
  • Rossz lehelet, kellemetlen íz
  • Előrehaladott állapotban az implantátum meglazulhat, mozogni kezd

Megelőzés:

  • Alapos napi szájápolás (fogkefe, fogselyem, interdentális kefe)
  • Rendszeres kontrollvizsgálat és fogkőleszedés (3-6 havonta)
  • Dohányzás mellőzése
  • Tünetek észlelésekor azonnali fogorvosi vizsgálat

A korai felismerés kulcsfontosságú – időben kezelve az implantátum megmenthető!

Egyéb gyakori fogászati kezelések

Az anterográd a fog koronája felől tömíti, a retrogád a gyökércsúcson keresztül történik.

Kivehető protézis, amely teljes fogsort pótol, főleg implantáció vagy fix fogpótlás hiányában.

Korszerű gyökérkezeléseinkhez TF adaptív gépeket használunk, amelyek a hagyományos forgó mozgás helyett előre-vissza (reciprok) mozgással dolgoznak. A reciprok technika lényege, hogy a műszer nem csavarodhat be a gyökércsatornába, így jelentősen biztonságosabb és hatékonyabb a kezelés. Tartós titán-nikkel műszerekkel és innovatív 3D gyökértöméssel dolgozunk, mely során vertikálisan és horizontálisan is meleg guthapercát tömörítünk 3D-ben, amely tökéletesen lezárja a gyökércsatornát. A folyamat fájdalommentes, viszont mint minden műtét után 1-2 napig érzékeny lehet, amit a megszokott módon lehet kontrollálni.

Fogszuvasodás baktériumok, cukrok, rossz szájhigiénia miatt alakul ki, megelőzhető rendszeres fogmosással és szájápolással.

Ételek, italok, dohányzás, gyógyszerek és fogászati betegségek vezethetnek elszíneződéshez.

Igen, AI-t alkalmaznak diagnosztikában, kezeléstervezésben és egyre több rendelőben a kezelés támogatására.

Általános klinikai vizsgálat, digitális panoráma röntgen vagy szükség esetén 3D CT felvétel, valamint az íny és az állkapocs ízület állapotának ellenőrzése.

Mindenkinek, de különösen azoknak, akik régóta nem jártak fogorvosnál, illetve fogászati panaszai vannak vagy fogászati beavatkozás előtt állnak.

A panoráma röntgen átfogó képet ad a fogakról, az állkapocsról és környező struktúrákról, segítve a rejtett elváltozások felderítését, például bölcsességfogak vagy gyökércsúcsok állapotát.

Modern digitális panoráma röntgenek alacsony sugárterheléssel működnek, a vizsgálat biztonságos minden korosztály számára.

Professzionális fogkő-eltávolítást, polírozást, fogászati tanácsadást és a szájhigiénia fejlesztését.

Általában évente kétszer ajánlott, de egyéni állapottól függően ez változhat.

A legtöbb műtét helyi érzéstelenítésben történik, így fájdalommentes. Utókezelési fájdalmak előfordulhatnak, amelyeket megfelelő fájdalomcsillapítással kezelnek.

Fogfehérítés, héjak, esztétikai tömések, fogszabályozás, implantátumok és fogpótlások esztétikus kialakítása.

Javul a mosoly megjelenése, a fogak színe, formája és elrendezése, ezáltal nő az önbizalom és a komfortérzet.

  • Konzultáció és diagnózis: A fogorvos felméri a fogazati állapotot, szükség esetén megelőző kezeléseket végez, és átbeszéli a kezelési tervet.
  • Fogelőkészítés: A megmaradt fogakat preparálják a fogpótlás rögzítéséhez. Foghúzás után megvárják a sebgyógyulást.
  • Fix és kivehető rész készítése: Precíziós lenyomatok alapján készül a fix híd és a hozzá csatlakozó kivehető rész rejtett rögzítő elemekkel.
  • Próbák és beillesztés: Több próba után a végleges fogpótlást beillesztik, majd a fogorvos betanítja a használatára.


Fontos tudnivalók:

A kombinált fogpótlás összetettebb folyamat, több ülést igényel. Előnye a stabil rögzítés, az esztétikus megjelenés és a fix-kivehető kombináció nyújtotta praktikusság.

A tudomány izgalmas lépéseket tesz a fogak és az állcsont biológiai újranövesztése felé. Kutatók nemrégiben két kulcsfontosságú őssejttípust azonosítottak, amelyek képesek lehetnek a hiányzó fogak és a csontszövet regenerálására.

Mit fedeztek fel? A fogcsíra körüli úgynevezett dentális folliculus sejtek képesek átalakulni csontsejt-előalakokká (oszteoblasztok és oszteociták), amelyek a fogakat tartó csontot építik fel. A kutatók egy speciális jelátviteli útvonalat (Hedgehog–Foxf tengely) azonosítottak, amely szabályozza, hogy ezek az őssejtek mikor és hogyan alakulnak csontszövetté.

Miért fontos ez? Kóros állapotokban – például súlyos fogágybetegségben – ez a jelátvitel abnormálisan aktiválódik, ami csontpusztuláshoz vezet. A kutatók egy már létező, Hedgehog-gátló gyógyszerrel sikeresen helyreállították a normális csontnövekedést egérmodellben.

Mit jelenthet ez a jövőben? Hosszú távon lehetővé válhat a súlyos ínygyulladás okozta csontpusztulás kezelése, a fogak körüli csont regenerálása, vagy akár elveszett fogak biológiai úton történő újranövesztése – implantátumok és műanyagok helyett a szervezet saját regenerációs képességét kihasználva.

Fontos tudni: Ez még alapkutatási fázisban van. A biztonságos alkalmazásig, a hosszú távú hatékonyság bizonyításáig és az emberi kezelésekig még évek, évtizedek telhetnek el – de az irány ígéretes.

A korona felragasztása után néhány napig érzékenység vagy enyhe fájdalom teljesen normális – ez a lecsiszolt fog és az új fogpótlás alkalmazkodási folyamatának része.

Átmeneti, normális tünetek:

  • Enyhe feszülés, nyomásérzet a koronás fog környékén
  • Hidegre/melegre érzékenység
  • Rágáskor enyhe kellemetlenség

Ezek általában 2-7 napon belül maguktól elmúlnak.

Tartós fájdalom lehetséges okai:

  • Magas korona – Ha a korona túl magas, rágáskor kellemetlen nyomást okoz. Ez könnyen korrigálható.
  • Idegcsatornák érzékenysége – A csiszolás során megnyílt idegvégződések lassabban regenerálódnak.
  • Fogbélgyulladás – A csiszolás stressze ritkán gyulladást válthat ki, ami gyökérkezelést tehet szükségessé.
  • Szuvasodás a korona alatt – Ha a cement kioldódik, baktériumok juthatnak be.

Mikor forduljunk orvoshoz? Ha a fájdalom 2-3 napnál tovább tart, fokozódik, vagy duzzanat, láz, gennyes íz jelentkezik – azonnal keresse fel kezelőorvosát!

Igen, sajnos előfordulhat, hogy a korona alatti fog idővel elkezd romlani. Ez általában nem azonnal, hanem évek múltán jelentkezik.

Leggyakoribb okok:

  • Cement kioldódása – A rögzítő anyag idővel feloldódhat, és a baktériumok bejuthatnak a fog és a korona közé, szuvasodást okozva.
  • Nem megfelelő szájhigiénia – A korona szélénél és az ínyszél mentén felszaporodó lepedék és fogkő gyulladást, majd szuvasodást válthat ki.
  • Fogbélgyulladás – Ha a korona alatti fog nem volt gyökérkezelt, később gyulladás alakulhat ki a fogbélben.
  • Ínyvisszahúzódás – Az íny visszahúzódása feltárhatja a fog nyaki részét, ami szuvasodásra hajlamossá válik.
  • Elöregedett vagy rosszul illeszkedő korona – A régi, pontatlan koronák rést hagyhatnak, ahol baktériumok telepedhetnek meg.

Figyelmeztető jelek:

  • Kellemetlen szag vagy íz a korona alól
  • Fogérzékenység visszatérése
  • Fogínyvérzés a korona környékén
  • Tartós, spontán fájdalom

Megelőzés: Alapos szájhigiénia és félévenkénti kontrollvizsgálat – a fogorvos időben észlelheti a problémát!

Implantációs rendszerek és technológiák

A DTX Studio egy komplex fogászati szoftver, amely 2D és 3D képalkotási adatokat kezel. AI-alapú SmartSetup™ funkciója automatikusan szimulál új fogakat és kiválaszt implantátumokat. Lehetővé teszi a chairside kezelési tervezést, sebészeti útmutató generálást és dinamikus 3D navigációt a műtét alatt.

A szoftver összesítve tárolja a páciensek összes képét, gyors diagnózist és kezelési tervet biztosít 90 másodperc alatt. Az AI-alapú MagicSort automatikus fogszámozást és az SmartLayout™ intelligens nézetet kínál.

Vizuálisan bemutatja a kezelési lehetőségeket, így a páciensek jobban megértik az implantációs folyamatot és a várható eredményt.

Igen, jelentősen lerövidíti a tervezési folyamatot és teszi lehetővé a gyorsabb sebészeti végrehajtást.

Az Alpha Bio megbízható, jó ár-érték arányt kínál, rövid gyógyulási idővel és gyors behelyezéssel. Magyarországon nagy számban beültetett, világszerte elismert implantátum.

Az Alpha Bio-t 2008-ban megvásárolta a Nobel Biocare, a világ vezető implantátum gyártója, ami biztosítja annak nemzetközi minőségét és támogatottságát.

Az Alpha Spiral Implant a legismertebb, amely spirál-szerkezete miatt széleskörűen alkalmazható.

Rövid gyógyulási idő jellemzi őket, amely gyorsabb visszatérést tesz lehetővé a normális étkezéshez.

Az Alpha Bio ISO 13485:2003 és ISO 9001:2000 szabványok szerint működik, CE jelöléssel ellátott és az FDA által jóváhagyott az USA-ban.

Kedvező ár mellett magas minőséget és tartósságot biztosít, így egy stabil megoldás költségtakarékos áron.

Az AnyRidge biológiailag inspirált dizájnnal rendelkezik, amely kevésbé invazív, gyors, kiszámítható és esztétikusabb kezelést biztosít, különösen azonnali elhelyezés és azonnali terhelés esetén.

Az AnyRidge magas kezdeti stabilitást biztosít az Implant Stability Quotient (ISQ) és beszúrási nyomaték alapján, mely 4 hét alatt teljes végső fogpótlást tesz lehetővé.

Az AnyRidge implantátum speciális menetei simán behatolnak az állcsontba, csökkentik a szövetkárosodás veszélyét, és nagyobb felületen érintkeznek a csonttal, ami erősebb és gyorsabb beépülést biztosít.

Ez egy komplex, modern oszteointegrációs tudományra épülő rendszer, dedikált műszerekkel, protetikai elemekkel és sebészeti protokollokkal, amely az azonnali elhelyezésből és funkcióba hozásból indul.

A TiUltra™ ultra-hidrofil felület gyors és hatékony oszteointegrációt (csontintegrációt) segít elő, amely kulcsfontosságú a hosszú távú stabilitáshoz.

A Trioval implantátum nyak kialakítása csökkenti a feszültséget a hagyományos kerek nyakú implantátumokhoz képest, így javítva a biomekanika stabilitását.

Alacsony sebességű eszközt használ a seb előkészítésére, amely biológiai elveken alapul, implantátum-specifikus fúrást eredményez, maximalizálva az ellenőrzést.

Nobel Biocare implantátumok több mint 50 éve klinikai kutatások igazolják, 95-98%-os sikerességi rátával rendelkeznek.